Útravaló MACIKA – Út a szakmához ösztöndíjpályázat

Útravaló MACIKA – Út a szakmához ösztöndíjpályázat

Tisztelt tanulók, tanárok!

A 2016-2017-es tanévre is kiírásra került az Útravaló MACIKA – Út a szakmához ösztöndíjpályázat!!!

Az Út a szakmához alprogram célja, a részt vevő szakiskolai, szakközépiskolai tanulók sikeres tanulmányainak elősegítése, tanulási nehézségeinek leküzdése.

A programban részt venni kívánó diákok feladata, hogy mentortanárokat keressenek maguknak, akik segítenek a mentorált tanulóiknak a pályázat benyújtásában, ill. a későbbiekben a tanulmányaik sikeres befejezésében.

A tanuló mentori támogatásban és előző év végi tanulmányi átlaga alapján ösztöndíjban részesül!!

Pályázhat az a tanuló, aki szakiskolai évfolyamon tanul, valamint

halmozottan hátrányos helyzetű (ide tartozik a nevelésbe vett és az utógondozói ellátásban részesülő tanuló is), vagy

védelembe vett, vagy

családba fogadott, vagy

ideiglenes hatállyal elhelyezett, vagy,

utógondozásban részesül, vagy

hátrányos helyzetű.

Pályázati program

Kellemes pályázást!